Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tigrisek közt
 
Rokonok
 
Állatok
 
Érdekel?
 
Táplálkozás

Táplálkozás

Nem lehet a tigrist kizárólag éjjeli állatnak nevezni. A többi macskafélé-hez hasonlóan a nap minden időszakában kószál. Legszívesebben napnyugta előtti és napnyugta utáni órákban jár vadászni.
Lesben fekszik ivóhelyeken, országutak, erdei ösvények mentén, s olyan helyek közelében, ahova az állatok sóért járnak; legkedveltebb helyei a folyamok partjait szegélyező cserje.

A leghatalmasabb emlősök, mint az elefánt, bivaly és talán egynéhány ragadozó kivételével minden állat joggal félhet tőle. A tigris megtámadja a legnagyobbat, de beéri a legkisebbekkel is. Előszeretettel vadászik Dybowski-szarvasra, hosszúfarkú gorálra, pézsmaszarvasra, de az örvösmedvét és a farkast is elkapja. Kedvenc tápláléka a vaddisznó, pedig annak egyedei 350 kg-ot is nyomhatnak, agyarrá nőtt fogaikkal, pedig mély sebeket ejthetnek; többször láttak szarvast elejtő vaddisznókat. Ha északon télen kevés a táplálék, még az egereket, békákat sőt a rovarokat se veti meg. Lazac vonulásának idején a tigris lazacot is eszik. Nagyobb madarakat (pl.: páva), hüllőket is elkap.

A szibériai tigris a kígyómódra kémleli és lopja be áldozatát. Az aljnövényzetben a lehető legközelebb kúszik hozzá kb. 10-25 m-re. A becserkészett áldozatot hírtelen ragadja meg. A távolabb található zsákmányt néhány gyors ugrással igyekszik elérni. A menekülő állatot üldözi, s megpró-bálja mancsának csapásaival hátulsó lábait összezúzni. Ha nem sikerül áldozatát 200 m-en belül elkapni, feladja. Nagyobb zsákmányállatra általában elölről támad, szügyére vagy nyakára pattan, mancsával átkulcsolja nyakát, és karmait olyan erővel vágja bele, hogy még az erősebb állat is nyomban össze-roskad. Ilyenkor a fogaival az állat tarkóját vagy torkát ragadja meg, hogy
a nyakcsigolyái kificamításával ölje meg; vagy addig szorítja állkapcsával a légcsövét, amíg az áldozat meg nem fullad.

Zsákmányát rejtekhelyre hurcolja általában víz közelébe, miközben jókora távolságra cipeli. Rendesen hátul kezdi el áldozatát felfalni, egy alkalommal 50 kg húst is bekebelez. Az evést többször is megszakítja, hogy szomját csillapíthassa egy közeli helyen.
Miután jóllakott elrejti a maradékot, majd leheveredik, és olyan mély álomba merül, hogy sokszor egy napnál is hosszabb ideig hever csaknem teljes öntudatlan állapotban. A következő reggel, de legkésőbb a következő nap estéjén újra visszatér zsákmányához, s újra eszik belőle, amennyiben még talál maradékot; mivel itt is vannak dögevők.

A tigris sosem öl meg több állatot, mint amennyi táplálkozásához szükséges.

 
Interaktív
 
Vámpírok
 
Anne Rice
 
Galéria
 
Linkek
 
Látogatóink száma
Indulás: 2004-08-18
 
Szavazz!
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre