Boszorkányság

Boszorkányok. Mindenki hallott már róluk. Gyermekkorunkban a nagyorrú, feketeruhás, seprűn lovagló boszorkányokkal riogattak minket, de a népmesékben is megjelent a félelmetes vasorrú bába. Ma más talán többet hallunk a boszorkányokról a tv-ben, bár a látványos fényhatás kíséretében varázsló jó boszorkányok már nem nagyon illenek bele az előbb lefestett képbe.

De honnan ered a boszorkányok legendája? Hogyan változott a köztiszteletben álló sámánasszony az ördög szeretőjévé? Vagy még tovább menve: ma mit jelent boszorkánynak lenni? Ezekre a kérdésekre próbálok válaszolni e fogalmazás révén.

I. Matriarchális társadalom és a Nagy Anya

Bizonyított tény, habár sokáig tagadták, hogy hajdanán a közösségek élén nők álltak. Az írott történelem előtt még nem létezett a házasság fogalma, promiszkuitás volt a jellemző, ebből következően csak az anya személye volt ismert, a származást csak női ágon lehetett igazolni. „A nemi aktusban még nem ismerték fel a terhesség okát, ezért a gyermekszülés csodája révén az asszonyok kiemelt helyzetbe kerültek a társadalomban, amely kiterjedt a gazdaság, a politika és a vallás területére is. Sosem uralkodott nagyobb egyenjogúság, mint éppen azokban az időkben, amikor az anyákat ekkora tisztelet övezte.” Nagy valószínűséggel ebből ered, hogy az emberiség első és sokáig egyetlen istene nőnemű volt. Ezt az ősi istennőt ábrázolják a Vénusz-szobrok, melyek telt idomai a termékenységet szimbolizálják. Azért nincsenek arcvonásai, mert a Nagy Istennő arcát a halandók nem ismerhetik. „Az idő múlásával az ősistennő több részre szakadt, és ezek a részek mind jobban elkülönültek egymástól. Míg az állattenyésztők és vadászok a Nagy Istennőt elsősorban az állatok úrnőjeként tisztelték, addig a földművesek Földanyaként tartották számon őt.” Majd megjelent a Holdistennő, aki számos mitológiában három szerepkört vett föl. Az első szakasz, a növekedés a vadászattal és a harccal társítható, a telihold a szerelmet és a termékenységet jelképezte, a fogyó hold a boszorkánysággal és a halállal hozható össze. E hármasságból erednek a sorsfonalat kezükben tartó görög Moriák (Klothó fonja, Lakheszisz méri ki és Atroposz vágja el.), de ugyanezt a tisztséget töltik be a római Párkák vagy a germán Nornák. (A Nagy Istennőt ma is tisztelik a wiccák, róluk a későbbiekben olvashatunk.)

 A csoportházasságot a monogámia váltotta föl, mely által a nőknek korlátozódott a szabad partnerválasztás joga. (Ebből ered az első éjszaka joga.) Ezáltal megkezdődik a magántulajdon korszaka, és az apajogú társadalom. A változás érezni lehet a világon mindenhol, ha megfigyeljük a különböző népek mitológiáját. Zeusz is harcok útján jutott a trónra és így férfi lett a főisten, apajogúra formálva az istenek országát. Jól példázza a változást Oresztész története:

Agamemnon hazatér a háborúból, de felesége, Klütaimnésztra, aki közben Aigiszthosz szeretője lett megöli. Fia, Oresztész megbosszulja apja halálát és megöli anyját. A bosszú istennői, az erünniszek üldözőbe veszik a fiút, hogy megbosszulják az anyagyilkosságot, de Oresztészt védelmezi felbujtója, Apollón. Oresztész vitatkozik az erünniszekkel, hogy miért nem Klütaimnésztrát üldözik, hiszen ő nem csak férjét, hanem az ő apját is megölte. A bosszú istennői azt válaszolják, hogy azért nem üldözik, mert akit megölt, nem volt a vérrokona. Ezzel szemben Oresztész meggyilkolta a saját anyját, ami az anyajogú társadalom legsúlyosabb bűnének számított. Az istenek az Areioszpagoszon szavaznak, de az eredmény döntetlen. Ekkor Athéné, az ”apától született” is leteszi voksát, és Oresztészt felmentik. Az apajog győz az anyajogú erünniszek fölött.

A nők helyzete talán a középkorban romlik meg a legjobban, amikor tulajdonként és az ördög által könnyen elcsábíthatóként tekintettek a nőkre

II. Boszorkányság kezdete a középkorban

A XVI. századra már nem állt olyan szilárd talajon a feudalizmus. A rendszer rendszer bukásnak indult. A parasztság tönkrement és elveszítette földjét, és lázadások útján próbáltak érvényt szerezni. A jobbágyfelkelések mellett vallási harcok dúltak

Az egyház megpróbált magyarázatot adni ezekre az eseményekre is: a világot ellepték a boszorkányok, ördögök és eretnekek. VIII. Ince pápa 1484-ben kiadott bullája segítette a boszorkányüldözés megindulását, de a boszorkányhit terjedését is. Később a pápa megbízására könyvet írtak a boszorkányokról Boszorkánypöröly címmel. A könyv egy új nézetet terjesztett: a boszorkányság főleg női bűn, mert a nőnek kevesebb a hite és testileg-szellemileg is gyengébb, mint a férfi, ezért hamarabb válik eretnekké. Valamint a nő irigy, gonosz és hajlamos a kicsapongásra, ezért köt szövetséget az ördöggel. Ez arra vezethető vissza, hogy a nő mélyen a férfi alá volt rendelve a férfinak a középkorban. Az apa, majd a férj tulajdona volt. Nem tanulhatott, férje nyilvánosan bántalmazhatta. „A leányt, aki szerelmi viszonyt folytatott, megvesszőzték, megszégyenítették, kedvesének azonban általában haja szála sem görbült. Így aztán előfordult, hogy a nő tehetetlenségében és tudatlanságában varázslással, bűvös szerekkel próbált helyzetén könnyíteni vagy bosszút állni; a bűvös szerek közt néha mérgek is szerepeltek, amelyek azután eredményessé tették a varázslatot.” 

Abban az időben még orvosok se nagyon léteztek, ezt a szerepet vajákos asszonyok töltötték be. Tapasztalataik révén ők ápolták a betegeket és ők segítettek a szülésnél. Munkájukat gyakran mágikus szertartásokkal kapcsolták össze. De mégis a nők elnyomott helyzetére vezethetőek vissza a boszorkányok.

 De mit tudott a kor embere a boszorkányságról?

Az a boszorkány, aki szerződést köt az ördöggel és megtagadja Istent, Jézust, a szenteket és a Tízparancsolatot. A boszorkányokat onnan is lehet felismerni, hogy testük valamely pontján stigmát viselnek, mely az ördög jegye és bizonyítja a szerződést és e jel teljesen érzéketlen. A boszorkány továbbá az év bizonyos napjain részt vesz a boszorkányszombatokon. A legismertebb ilyen nap május 1-je, a Walpurgis-éj (lsd. III. rész). Ezen az összejövetelen megjelenik a Sátán és előadja egy keresztény mise paródiáját. Az ünnep orgiával végződik, majd a boszorkányok hazatérnek és próbálnak minél több gonosztettet véghezvinni.

III. Boszorkányság ma - a wicca

Egyre több könyvet lehet látni a boltokban a wicca témával. De mi is az a wicca?

A wiccák mai története ott kezdődött, hogy egy angliai kovenbe beavatott férfi (Gerald Gardner) 1939-ben megszegve titoktartási esküjét, és több könyvet írt az angol wiccák hitéről, mert a vallás kihalásától tartott. Az emberek tucatjai mentek a boszorkánytársulatokba. Persze ma már nem minden koven követel titoktartást, sőt, egyre több könyv és honlap jelenik ebben a témában.

A wicca ágazatai:

«     Gardneriánus wicca

«     Alexandriánus wicca

«     Angol hagyományos wicca

«     Kelta wicca

«     Dianikus wicca

«     Tündér-wicca

«     Teuton wicca

«     Családi hagyomány

A szó egyik jelentése maga a boszorkány, aki e vallást követi. A wiccák legfontosabb alapszabálya: Tehetsz bármit, de ne árts senkinek. (Többek között ez fogalmazódik meg a később olvasható ”Wicca intésben.”) A wiccák csoportjait koveneknek hívjuk. Persze nem minden boszorkány gyakorolja csoportosan a vallást. Egyénileg is átadhatjuk magunkat az Isten és az Istennő hatalmának.

Másik jelentése egy olyan vallás, melynek elemei visszanyúlnak a történelem előtti időkig. Két istene van, az Istennő és az Isten. Nevük bármi lehet, akár ókori görög, római, egyiptomi istenek nevén is szólíthatjuk őket. De bármely más néven is hallgathatnak ránk. Jelentőségük ugyanakkora, egyik sem létezhet a másik nélkül. (Bár vannak olyan boszorkánycsoportok, melyek csak az Istennőt imádják.) Az Isten és az Istennő mindenben benne van, még az élettelen dolgokban is. Az Istennő legfontosabb jelképe a Hold, mely tükrözi a női létet. A növő hold a szüzet, a telihold az anyát, a fogyó hold pedig a vénséget szimbolizálja. Természetesen összefügg a termékenységgel is. Az Istennőhöz tartozik a Föld és a víz. Ismerik többek között még Nagy Anya és Mennyek Királynője néven is. Az Isten jelképe a Nap, jelében  a szarvas mutatkozik meg. Bizonyára ez a Szarvas Isten elnevezésből ered. Az Istennek tulajdonítják a csillagokat, az aratást, az ember nem járta területeket. Az Naphoz, vagyis az Istenhez kapcsolódnak a wiccák legfontosabb ünnepei is.

Szabbatok és Esbatok, azaz a wicca ünnepek

„A wiccák örökkön forgó kerékként szemlélik az évet, s megünneplik az évszakok váltakozását, a Hold telését és fogyását, valamint az égitestek előrehaladását az asztrológiai házakban. Egyaránt figyelemmel kísérik a földművesek naptárát és a Nap-Föld kapcsolaton alapuló napévet.”

A teliholdünnepek az Esbatok. Egy évben 13 Esbat van, tehát egy holdciklus kb. 28,5 napos. A telihold megünneplése utáni idő alkalmas a mágikus tevékenységekre, mivel ekkor nagy mennyiségű energia lép fel.

A földműveléshez és a napfordulókhoz, napéjegyenlőségekhez kötődik a nyolc Szabbat, amiket szokás az erő napjainak nevezni. Ezek a Nap, tehát az Isten ünnepei. Vannak évszakközi és évszakváltó Szabbatok. Az Imbolc (február 2.), a Beltane (április 30.), a Lugnasad (augusztus 1.), és a Samain (október 31.) évszakközi ünnepek, amik a mezőgazdasági tevékenységekkel és az állatok termékenységi ciklusaival függenek össze. Yule ünnepét a wiccák a téli napfordulókor (december 21. körül), Ostarát a tavaszi napéjegyenlőségkor (március 21. körül) ünneplik. Litha, vagyis Nyárközép ünnepe egybeesik a nyári napfordulóval (június 21. körül), Mabon pedig az őszi napéjegyenlőséggel (szeptember 21. körül) azonos. Ezek az évszakváltó Szabbatok.

Ezekre az ősi ünnepekre helyeztek jó néhány keresztény ünnepet. Például húsvét az Ostarát követő holdtelte vasárnapja és hétfője. (Innen ered a német ”Ostern” és az angol ”Easter” elnevezés is.) Samain ünnepe a halottak napjával és a ”Halloweennel”, Imbolc pedig a gyertyaszentelővel azonos.

„A  Szabbatok sokat feltárnak az Isten és az Istennő kapcsolatáról, és kettőjük frigyének gyümölcsöző eredményérő, amelyet a Föld életében tapasztalunk.” Az előbb idézett író leír egy történetet, melybe beleszőtték a Szabbatok leírását. Többek közt ez alapján fogom bemutatnia nyolc ünnepet.

Yule napján megszületik az Istennő gyermeke, az Isten, aki maga a Nap, vagyis ez a nap jelzi a Nap újjászületését is. Ez a nap a téli napforduló dátuma is, amikor leghosszabb az éjszaka. Jézus sem véletlenül decemberben jött világra, a keresztények átvették a naphoz kötődő mondát. „Az Istennő télen könnyű álomba merül, a munka és a szülés fáradalmait piheni ki.”

Imbolc a fény ünnepe, mivel az egyre erősödő Isten fénye megtermékenyíti a földet. Nem véletlen, hogy e napnak a másik neve a fáklyák ünnepe. A fényt és a termékenységet ünnepeljük, ezért az európai tavaszköszöntő ünnepségek szerves részei a máglyák és a fáklyák. (Imbolc napján van a wiccák beavatása is.)

Ostara a tavaszi napéjegyenlőség ünnepe, egyensúlyba kerül a világosság és a sötétség. Talán ezt a napot nevezhetjük az első igazán tavaszi napnak. „Az Istennő hirtelen felébred, földtakarója kizöldül, minden termékennyé válik. Az Isten felserdül, a mezőkön sétálgatva élvezi a természet bőségét.” Ostara másik neve Eostre.

Beltane napján az Isten férfivá érik, és nászt ül az Istennővel, aki szűzből anyává válik. Szokás ezen a napon májusfát állítani, ami az Istent szimbolizálja (mivel fallikus jelkép). A fát az Istennő jelképével, virágokkal díszítik. De ma már a wiccák inkább az üst köré szervezik a szertartást. Az üst az Istennőt képviseli.

Litha, avagy Nyárközép ünnepe a nyári napfordulóhoz kapcsolódik. Ezen a napon leghosszabb a nappal, a Nap hatalma tetőpontján van, és az Istennőnek gyermeke fogan. Régen ilyenkor örömtüzeket raktak, melyek átugrálásából a fiatalok bátorságot merítettek. (Ez az ünnep egyenlő a Szent Iván-éjjel.)

Lugnasad jellegzetessége, hogy az aratással függ össze. Itt van az első betakarítás ideje. De az éjszakák hosszabbodnak, az Isten veszít erejéből. Az Istennő bánatos, de tudja, hogy az Isten tovább él közös gyermekeikben. Ez a kenyérsütés és a köszönetmondás ideje Istennőnek.

Mabon az őszi napéjegyenlőségkor van. Befejeződnek a betakarítások. Az Isten felkészül, hogy elhagyja fizikai testét, hogy az Istennő által Yule napján újra megszülethessen. A természet is pihenőre készül.

Samain Szabbatja a lemondás ünnepe. Az Istennő alszik, várva, hogy megszülessen az Isten. „A Samain a számadás ideje, ilyenkor szokás visszatekinteni az elmúl évre, előrenézni az eljövendő időszakra, s belegondolni az élet és halál jelentőségébe, amely feltett nincs hatalmunk.”

A látszat ellenére nem vérfertőzésről van szó. Ez egy bonyolult jelkép, ami a földműveléshez kötődik. „Földünk folytonosan változó termékenységét ábrázolja Az Istennő és az Isten alakjával. A születésről, a halálról és az újjászületésről szól.”

Bizonyára felmerül a kérdés: és a varázslás? Ebben az estben nem beszélhetünk tényleges mágiáról. Itt csak arról van szó, hogy a mágia energiáját, ami az élet energiája felhasználjuk céljainkra. (Természetesen a wiccák nem hajtanak végre romboló varázslatot.) A mágia nem természetfölötti jelenség, sokkal inkább közelebb áll a meditációhoz és az agykontrollhoz. Mágikus cselekvésre mindenki képes, de fontos szem előtt tartani, hogy a mágia pozitív tevékenység.

Írta: Kati